Megvilágosodás - Abszolútum

Csak az utat mutathatom meg neked a forráshoz, vizéből neked kell innod. -LV-

Útikalauz a megvilágosodáshoz

Akit a szomjúság gyötör, elindul a forrást keresni. Kicsi az esélye annak, hogy útja egyenesen a forráshoz vezessen. Lehet, hogy közvetlen az út mellett van a forrás, de még akkor sem látja. Azért igyekszik a hegy csúcsára a szomjas vándor, hogy tisztán láthasson. A hegy tetejéről belátni a tájat, és látni a hegy minden oldalát. Megpillantható a forrás ami részegitő, felemelő érzés, de ez a szomját akkor sem oltja. Mert bármennyire is szeretné a kereső, a forrás nem a hegy tetején van, hanem a hegy oldalában, esetleg a lábánál. Ehhez azonban le kell ereszkednie. Aki mereven ragaszkodik a csúcshoz, az szomjas marad. Látni ugyan látja, hogy hol van a víz, de ez édeskevés szomjúsága megszüntetéséhez. Ezért vándorunk útja a csúcsról le, a forráshoz vezet. Üres kézzel érkezik, és üres kézzel távozik. A forrás szent és tiszta, ezért nem rakhat a vizébe semmit, nem használhat az iváshoz semmilyen segédeszközt, csak a szájával érintheti a víz színét, és nem is vihet el belőle semmit azon kívül, amit megivott belőle. De az a mennyiség azonnal eggyé válik vele, és így másoknak nem vihet belőle. Ahhoz , hogy inni tudjon, térdre kell ereszkednie, és arcra borulnia, mert csak az alázatos embernek van módja a víz tükrében megpillantania önmagát, majd csókkal érintve a vizet, szomjúságát oltania. Ha a forrástól visszatér a többiekhez, bármennyire is szeretné az ő szomjúságukat is megszüntetni, esetleg megkimélni őket az út viszontagságaitól, buktatóitól, nem tudja, mert a forrást mindenkinek magának kell megtalálnia, akkor, amikor eljön annak az ideje. -lv-

Megvilágosodás, "Trinity" állapot

MEGVILÁGOSODÁS - "Trinity" állapot

 

A megvilágosodást a XXI. században már annyian és annyi szempontból próbálták meghatározni, hogy egy laikus számára, ha több definíciót is elolvas, totális káoszhoz vezethet. Filozófusok, lelkészek, nyelvészek, sportguruk, költők, és még sorolhatnám. Nem beszélve a különböző érdekek előnybehelyezését egyházi, politikai, vagy pusztán az egó szempontjából. Ma már megvilágosodottnak számit az is, akire a sötétben zseblámpával rávilágítanak.

A megvilágosodás egy folyamat, aminek célja elérni a megvilágosodott állapotot. A rádzsa-astana jóga ezt nyolcfokozatos praktikával éri el. A jógázó a rendszeres gyakorlás mellett egyre jobban megismeri önmagát, és az őt körülölelő természetet, amíg eljut oda, ahol már képes megtapasztalni az egységet, vagyis szert tesz az egységlátás képességére. Ettől a ponttól kezdve átrendeződik a világegyetemről alkotott felfogása, megszűnnek a korlátok, és ez által szabad utat nyer a tényleges meditációhoz, aminek segítségével elérheti a megvilágosodást.

Ha a jógázó uralja az egységlátást, számára már nem okoz nehézséget a befelé fordulás, és az elvont, absztrakt világból való tapasztalatok gyűjtése. Felfedezi a megnyilvánult és a megnyilvánulható világok illuzórikus voltát, és mint tényt elfogadja azt. Legnehezebb annak a tudatába kerülnie, hogy nincs szabad akarata, minden előre adott. Ha állandósult nála az egységlátás, akkor ennek a ténynek az elfogadása már nem okoz problémát. Ebben az állapotban az egójához is csak annyira ragaszkodik, amennyire a karmája (programja) megköveteli. Nincs már jelentősége a fontosnak-haszontalannak, jónak - rossznak, sikeres - sikertelennek stb. Elfogadja a dolgokat úgy, ahogy adottak, még ha eleinte csak ideiglenesen. Ha ez az állapot állandósul, eléri a vágytalanságot, és megszabadulhat a karma rabságából. De ez az ideiglenes tisztaság, vagy egyéni érdekektől való mentesség is elég lehet a Trinity állapot eléréséhez, amin keresztül megtörténik a megvilágosodás.

A Trinity,
vagy - "háromszentség állapota " - csakis akkor valósulhat meg, ha a Fiú, azaz a megvilágosulni vágyó egyén már tiszta, hosszabb - rövidebb időre neutrális, azaz nulla értékűvé tud válni, ezáltal kapcsolatba léphet az Atyával, vagyis az Abszolútummal. Ha közvetlen kapcsolatba kerülne az Abszolútummal, mint Fiú megszűnne, és maradna a töretlen, differenciálatlan, homogén valóság. Ezért van szüksége a Szentlélekre, ami a közvetítő kapocs az Atya és Fiú között, más szóval az Abszolútum és a megvilágosulni vágyó között. A Szentlélek az Egység, ami áthat minden megnyilvánultat és meg nem nyilvánultat, ami által létrejöhet a közvetett kapcsolat az Atya és Fiú között. Így van módja a Fiúnak a megvilágosodásra anélkül, hogy örökre megszűnne.Trinity állapot nélkül nincs megvilágosodás, függetlenül attól, hogy a háromszentség melyike hiányzik az egyenletből. Jó lenne, ha az ,, úgynevezett megvilágosodottak" ezt szem előtt tartanák, még mielőtt bármit is írnának, vagy tanítanának a megvilágosodásról !  - lv -

Beteljesedés, teljességre való törekvés

Beteljesedés, teljességre való törekvés

 

Szinte minden ember a teljességre törekszik, csak hogy minden emberi lény ki van szolgáltatva a tér-idő korlátainak, mert a számára megnyilvánuló világ a tér-idő korlátaira épült.

Ezen kívül az ember, mint entitás, további korlátokat von maga után. Csak akkora világot mondhat a magáénak, amekkorát képes felfogni. Ha azonosul a testtel, aminek segítségével tapasztalja a megnyilvánult világot, vagyis ÉN a test vagyok, így hívnak, amit ennek a testnek a segítségével megtapasztalok az az én világom, és amit ennek a testnek a segítségével nem tudok megtapasztalni, az nincs, nem létező, üres, és semmi. Ebben az esetben a beteljesedés, és a teljességre való törekvés is ezen a kereten belül történik. Spirituális értelemben ők alkotják az emberiség leg primitívebb rétegét. Képesek a gyors, egyszerű döntéshozatalra, mivel hogy a látásmódjuk is egyszerű. Van - nincs, igen-nem, helyes-hibás, jó-rossz, fehér-fekete. Náluk nincsenek sztereotípiák, azonnal mindent beskatulyáznak jobb és baloldalra. Az ő esetükben egy feladatnak nem lehet többféle helyes megoldása, csak az általuk elfogadott verzió. Mindent anyagi mércével mérnek, így a szeretetet, a boldogságot, szabadságot, jóságot is. A szereteten, vagy a többi eszmei értéken kívül, képtelenek mást elfogadni, csak az ő anyagias verziójukat. Ha az anyagias, szűk látókörük igénytelenséggel párosul, akkor képesek lehetnek a beteljesedésre földi életük alatt, megvilágosodás és egységlátás nélkül, az Abszolútum ismerete hiányában. Az ilyen emberekre mondta Jézus, hogy „boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa”,avagy minél kisebb egy kör, annál könnyebben zárul. Egy ideális társadalomban ők alkotnák az alsó réteget.

A következő típus lenne a ,,kiválasztottak" csoportja. Miért éppen kiválasztottak? Mert kiválasztottnak, különlegesnek tartják magukat. Ebbe a kategóriába tartozik az emberek többsége, vagyis az átlagemberek. Tudatosult náluk, hogy többek egy névnél, meg egy testnél, képesek elfogadni a világot többnek, mint amennyit az anyagi világból érzékszerveikkel tapasztalnak, de egységlátásra képtelenek. Számukra kell az egó által nyújtott szilárd talaj, vagy fogódzkodó. Nélküle nem éreznék magukat biztonságban. Olyanok, mint a megfagyott esőcsepp, amelyik képtelen felolvadni és szétáradni az Abszolútum óceánjában. ,,Én és az Atya egyek vagyunk!"- mondta Jézus, amikor megvilágosodott. Nincs kettősség, csak egység, amit az egójába kapaszkodó ember képtelen megérteni. Mert, ami differenciáltság, az az egységen kívül tapasztalható, és csakis az illúzió műve lehet. Ez a kettősség okozza a vesztüket, mivelhogy a kettősségükből kifolyólag nem tudják elérni a beteljesedést, és minduntalan reinkarnálódniuk kell. Bármit tesz, amikor a halálához érkezik, nem tud beteljesedni, mert van rajta kívül egy különálló Isten, akivel ő nem alkot egységet, és viszonyításkor mindig alul marad, mert ő a tökéletlen. Olyan, mint a saját farkát kergető, tébolyult kutya. Ha nem képesek változásra, ami az egységlátáshoz vezetne, reinkarnációjuk láncolata a végtelenbe veszik.

A harmadik ember típus az egységlátás képességével rendelkezők kategóriája. Ők alkotják az emberiség minimális részét. Mivelhogy rendelkeznek egységlátással, előbb-utóbb képesek a teljes megvilágosodásra, avagy az Abszolútum elérésére. A rádzsa-astana jóga valójában ezeknek a keveseknek a segédeszköze a célba  éréshez, vagy a beteljesedéshez. Ha valaki úgy érezné, hogy most az embereket három, egymástól elszigetelt kategóriába akarnám bepréselni, az félreértett.

Az illető próbálja ezt felfogni úgy, mint egy színskálát.

Adott a kék és a sárga szín.
A kékből a sárgába a zöldön keresztül lehet eljutni. Vagyis a mi esetünkben vegyük kéknek az anyagias, szűk látókörűeket,sárgának pedig az egységlátással rendelkezőeket. A zöldet alkotják az átlagemberek. A kékből a kékeszöldbe, majd a zöldbe jutunk, utána a sárgászöldön keresztül a sárgába.

Ezen út alkalmával csak apró, leheletnyi különbségeket lehet felfedezni, azt is csak az állandó egymáshoz viszonyítások során. Éles határvonalakat meghúzni nem lehet.

-lv-

Kettő meg kettő néha hat!

Kettő meg kettő néha hat!

 

Ez az állítás első hallásra nagy butaságnak hangozhat, pedig korántsem az. Az iskolás gyerekek matematika órán megtanulják a kettes számjelhez a két körtét, kettő darab almát társítani stb., majd a következő számjegyekhez a következő mennyiségeket. A számokkal, amiket számjegyek jelölnek, megtanulnak bizonyos matematikai műveleteket véghezvinni. Tegyük fel, hogy volna egy olyan iskola a többi iskolától elszigetelődve, ahol a kettes számjegyhez a három darab körtét vagy almát stb., társítanák és a hármas számjegyhez a két darab körtét, almát stb. társítanák.

A többi számjegy maradna ugyanúgy, mint egy átlagos iskolában. Ha egy diákot ebből az elkülönült iskolából átküldenének valamelyik másik iskolába vajon rájönnének tanárai, hogy a diák jól számol? Igen, csak a megszokott számjegyekhez más fogalmakat társít, vagy egyszerűen csak buta diáknak könyvelnék el?

A szavak is csak jegyek, amihez nem biztos, hogy mindannyian ugyanazon fogalmakat társítjuk. Néha csak leheletnyi az eltérés, máskor viszont lehet teljesen az ellenkezője. Egy mondatban egy szó eltérő értelmezése is viszályt kavarhat.

Íme, egy példa rá:

„ Egy ékszerüzletet kirabolnak. Az ékszerüzlet tulajdonosának, ez tragédia, mert vagyonát elvesztette. Aki elrabolta, annak nyereség, mert vagyona gyarapodott.”

Ezért szükséges a jógában a tapasztalás a dolgok konkrét megismerése, mivelhogy a szó, tapasztalás nélkül csak üres szimbólum, és nem képes a megismerést helyettesíteni. A nirvána szó mást jelent a jóginak, aki a szamadhi állapotából már megtapasztalta azt. Számára a nirvána a beteljesedést, a végső célt, a totális tökéletességet vagy egyetlen valóságot jelenti, vagyis pozitív dolgot. Még az anyagi szinten tevékenykedő hétköznapi embernek megsemmisülést, semmivé válást, pusztulást jelent. Mert az üres szavak alapján sajátos logikával erre a következtetésre jut.

-lv-

Hernyó és giliszta

Hernyó és giliszta

Gondolom, mindenki tudja, mi a különbség a hernyó és a giliszta között. Nagy vonalakban a giliszta féreg, a hernyó pedig első látásra féreg, valójában pedig egy átmeneti stádium, ahol a végső forma a pillangó, ami már rovar. Most ruházzuk, fel őket emberi tulajdonságokkal Képzeljünk el egy nagy trágyadombot, melynek közelében egy eperfa áll. A szél és a madarak hatására, levelek, gallyak, termés potyog a trágyára. A kupac tetején nagy a nyüzsgés. Mihelyt beborul az égbolt, vagy leszáll az éj, a giliszták a felszínre igyekeznek, és próbálják a zöldet a trágya közepébe juttatni. A pár darab hernyó nem veszi ki a részét a munkából, ők a felszínen lakmároznak. A gilisztáknak ez nem tetszik. Egyesek meg is jegyzik közülük:

-        ” Ezek a szőrös, púpos giliszták nemcsak ocsmányak, de még csak nem is igyekeznek beilleszkedni”Miért nem akarnak normálisak, lenni, normálisan viselkedni? Ha egy kis vágyuk is lenne a tökéletességre, akkor borotválkoznának, a bőrüket átfestenék rózsaszínre, és munkájukkal segítenék tökéletes társadalmunk építését, és sok-sok gilisztagyereket nemzenének. Példaképet választhatnak közülünk, akit tökéletességben próbálnának megközelíteni, és ha fel nem is érhetnek hozzá, legalább utánoznák, amennyire tudják, vagy pedig szolgálnák. Lesnék álmait, vágyait és mihelyt csettint egyet, azonnal ugranának óhaját teljesíteni. ehelyett csak lustálkodnak, légből kapott, nem létező álmokat dédelgetnek, különcködnek, és, még akiket sikerül is megtérítenünk a helyes útra azok sem boldogok. Nem is értjük, hogy minek teremtette őket a Nagygiliszta.

-        Ezek olyan ostobaságokról fecsegnek, mint az átalakulás, meg a repülés, pillangóvá válás, pedig itt a földön vannak a számukra megfogható példaképek. Még hogy ők begubóznak, ha eljön az ideje, magukba fordulnak, majd felszakítják a gubót, és mint pillangó távoznak a magasba?  Badarság! Sok üres gubót találtunk már a különc púpos, szőrös giliszták után, de pillangót, egyet sem. A tökéletesek itt a földön mi vagyunk, nem holmiféle kitalált pillangók, a halál után pedig a „Nagygilisztát” kell szolgálni…

Nos, ennyi elég is lesz a gilisztagondolkodásból, és most vizsgáljuk meg a problémát. A giliszták elérték a tökéletességük csúcsát, ami azonban abszolút értelemben nem tökéletesség. Ami nekik adatott felfogni, azt felfogják, amit képtelenek megérteni, az számukra nem létezik.

A hernyó viszont nem tud megrekedni a giliszta szintjén, neki a féregforma csak átmeneti állapot. Ha magára erőltetné is a gilisztaságot, az ösztönei azt súgják, hogy valami hiányzik a beteljesedéshez, a fejlődést folytatni kell tovább. A programja nem engedi, hogy megrekedjen gilisztaformában. Az történik nálunk, embereknél is. Vannak, akik megmámorosodnak a tökéletességüktől, és a maguk eszményképéhez mérnek mindent. Ők a giliszták. Akadnak azonban olyanok, akiknek az evolúció nem ért véget, és a tökéletesség utáni szomj hajtja őket az Abszolútum felé.

Ők a pillangók!

Az élet! Színházi forgatókönyv, vagy színdarab…

Az élet!

Színházi forgatókönyv, vagy  színdarab…

Az előbbiekben már tárgyaltuk, hogy az élet leforgása olyan, minta könyvolvasás, és hogy milyen könyvet veszünk le a polcról az vágyaink függvénye. Aki mélyebben elgondolkodik ezen, a fejét csóválja, és talán megmosolyogja Miért? Vajon az a sok szegény ember megint szegény szeretne-e lenni? Újra nyomorban szeretné tengetni életét? Mi a szegény ember vágya? Mármint az egoista szegényé?

Vágyik arra, hogy gazdag lehessen és hatalommal bírjon, hogy ezren, tíz ezren várják parancsát, és irigyeljék őt. Akkor hogy is van ez valójában? Mi is az igazság?Hogy könnyebben áttekinthető legyen a dolog, tárgyaljuk ezt a témát csak kicsiben, ami viszont érvényes nagyban is. Tételezzük fel, hogy van egy falucska ezer lakossal. Egy gazdag ember irányítja a falut, és az ő parancsára történik minden. A szegények, mivel függenek tőle, kénytelenek követni utasításait. Éheznek, nélkülöznek, nincs szabadidejük. Nos, ez milyen vágyat ébreszt egyéni szinten? Azt, hogy gazdag ember lehessen. A gazdag nem éhezik, nem nélkülözik, és relatíve több szabadsággal rendelkezik a szegényhez képest. Ez mit eredményez? Sóvárgást, egy olyan „könyv” után, ahol a gazdag parancsol a szegényeknek. Igen ám, de a könyv olvasása nem egy egyéni lelken alapul, még ha az individuális lélek számára úgy tűnik is. A polcról a könyvet a kompakt teljes lélek veszi le, amelyik az olvasás kezdetekor a megfelelő számú individuális lelkekre osztódik szét. Hogy jobban érthető legyen, egy színdarab forgatókönyvét vesszük le a polcról ahol az egyes szereplőket nekünk, egymagunknak kell megszemélyesíteni. Vagyis a szegény ember, aki arról sóvárgott, hogy gazdag lehessen, hatalommal bírjon, ezer ember sorsáról dönthessen, megkapja azt úgy, hogy ezer szereplő egyikeként egyszer lesz gazdag, a többi esetben pedig szegény. Jó arány ugye? Természetesen ugyanez az eset áll fenn a gazdag esetében is. Ő, szintén gazdag szeretne lenni megint, ha az életét újra kezdhetné. Ugyanaz az arány várja azonban őt is, mint a szegény embert. A példában egy ezred esélye van az individuális lélek számára gazdaggá válni. fantasztikusan megéri, nemde?

A kiút a - ne legyen nélkülözés, ne legyenek osztálykülönbségek – vágya lenne, de amint már mondottuk, a vágyainkat nem mi alkotjuk, hanem azok eleve adottak. Hazudhat az egyén félelmében, hogy a szenvedést elkerülje, hogy egyenlőséget akar, a sorsán azonban ez mit sem változtat. Ha a vágya az egyenlőtlenség, úgyis azt a könyvet veszi le a polcról, amelyik az egyenlőtlenségről szól.

-lv-

A vágy mint hajtóerő

A vágy mint hajtóerő

A könyvnél és a könyv olvasásánál tartottunk. Az, hogy mit és mikor olvasunk, egy erős késztetés határozza meg. Ezt nevezzük vágynak. Az, hogy mikor olvasunk az idő függvénye, de az idő illúzió, az hogy mit, vagyis könyvet, az pedig a tér függvénye, ami szintén illúzió. Ebből következik, hogy a vágy sem lehet más, mint a káprázatvilág terméke, de nagyon fontos terméke. Fogadjuk el azt, hogy nem egy könyv létezik, azaz nem egy élet. Képzeljük el, hogy van egy nagy könyvtár, végtelen mennyiségű könyvvel. Ha egy könyvet elolvasok, az több reakciót válthat ki belőlem. Például ha meguntam az olvasást, - nincs vágyam több könyv elolvasására, és úgy érzem nem is lesz – akkor mindegy, hogy a könyvtárban vagyok, vagy azon kívül, és hogy van –ezen a könyvtár vagy nincs, többet nem fogok olvasni. Ez volna a vágytalanság, kapu a meg nem nyilvánultba. Ez a verzió azonban a legkevésbé történik meg az emberekkel. 

A következő példa: ha nagyon tetszett a könyv, újra elolvasom, - vagy a folytatását szeretném elolvasni -, ha azonban nem tetszett a könyv, olyan könyvet szeretnék, ami happy end-del végződik. Ez esetben ilyen témájú könyveket keresek. Ha pedig találtam a könyvben egy olyan részt, amely érdekes volt számomra, ezután ehhez hasonló tematikájú könyveket fogok keresni. A könyvespolcon való keresgélés közben akadnak olyan könyvek, melyeket a cím elolvasása után figyelemre sem méltatunk, és van, hogy a tartalomjegyzék elolvasása után toljuk vissza a helyére. Olyan könyvek is akadnak, amiket így mellőzünk, de más, számunkra érdekes könyvek elolvasása után felhívódik figyelmünk rá, majd vágyunk ébred elolvasásukra. E példán keresztül tehát eljutottunk oda, hogy mi is valójában a vágy. A vágy, a hiányérzet következménye. Nem személyünkből fakadó, nem is egy döntés, mert ha így volna, akkor csak pozitív dolgokra lennének vágyaink.

Egyszerűen szemléltetve, pl: vegyük az evést. Éhség! Éhes vagyok! Ez hiányérzet, mivel vágyam van jóllakni. Ez az oka a hiányérzetnek. Jóllakom. megszűnik a vágy, mivelhogy a hiányosságot pótoltam. Ha a vágy a döntés függvénye lenne, ebben az esetben elég volna annyi, hogy – úgy döntöttem az evés fölösleges időpocsékolás, ráadásul pénzbe is kerül - tehát nincs vágyam enni, nem vagyok éhes. Beláthatjuk, hogy a vágy nem szabad akarat, még csak nem is véletlen, de nem is a saját személyünk által alkotott valami. A vágy egy olyan program, amely előrejelzi, hogy milyen irányban fogunk tapasztalatokat szerezni, és akkor megszűnik, amikor a kellő mennyiségű információkkal zárjuk a kört.

-lv-

A könyv, a múlt, jelen, jövő illúziója

A könyv, a múlt, jelen, jövő illúziója 

Ebben a megnyilvánult világban számunkra a változások időben zajlanak le, vagyis a testünk által megfigyelt tárgyak térben való áthelyeződése, növekedése, zsugorodása, metamorfózisa, vagy átalakulása  időben történik. Nem látjuk egyszerre a tavaszt a nyárral, az ősszel és a téllel.

Óra órát követ, nap napot, hét hetet, hónap hónapot, míg az egyik átalakul a másikba. A megszületendő csecsemőt sem látjuk egyszerre a belőle felnövekvő férfival, majd az elhunyt aggastyánnal, akit épp most temetnek. Természetesnek vesszük ezt az észlelési formát, tökéletesnek és egyedüli lehetséges verziónak, pedig korántsem az. A megnyilvánult valóság is teljes egészében a test és az érzékszervei által egyszerre fel nem fogható, ezért is adagolódik részletekben. Ez így hihetetlenül hangzik, márpedig ez a szomorú igazság. Ne mélyedjünk most bele az emberi faj primitívségébe, próbáljuk inkább a problémát példákon keresztül megérteni. Talán még sokan emlékeznek a régi típusú vetítőgépekre a filmtekercsekkel. Hosszú filmszalag teli s tele egymást követő filmkockákkal, amit a vetítőgép egy kivilágított rés ellőtt bizonyos sebességgel áthúz. A filmszalag kockái részben áteresztik a fényt, és a fénycsóva ráesik a vászonra, amiről az emberek figyelik a filmet. A gyors egymásutánban következő filmkockák a mozgó világ illúzióját keltik. Számunkra szükséges a filmtekercset betenni a vetítőgépbe, és azon keresztül levetíteni, mert csak így vagyunk képesek a filmet felfogni. Ha azonban tökéletes lények volnánk, elég volna az összetekert filmtekercsre figyelmünket ráirányítani, és abban a pillanatban egyszerre felfognánk az egész filmet.

A következő példa: A könyv.

Vegyünk a kezünkbe egy vastag könyvet, ami mondjuk egy kalandregény. Ha tökéletesek lennénk, abban a pillanatban, amikor figyelmünket a könyvre fordítjuk, máris fel kellene fognunk az egész tartalmát. Ez így volna egységes egész, és a legegyszerűbb módja a tapasztalásnak. Erre azonban képtelenek vagyunk, ezért is rakjuk ki az egészet részletekből. Betűk egymásutánja adja a szavakat, szavak a mondatokat, mondatok a fejezetet majd a fejezetek a regényt. Nem mindegy melyik betű követi a másikat, és melyik szó a következőt. A szemlélő és a szemlélt tárgy kölcsönös viszonyban állnak. Az egészet sokféle változatban lehetne kirakni, de mi csak ebben a formában vagyunk képesek kirakni azt. Az egymást követő változások is így rakják ki az egységes egészet.Ezért nincs idő abszolút értelemben, azonban a testből figyelő egyéni léleknek létezhet és az, bedőlhet a káprázatnak. Az egyéni lélek az olvasó, kinek a cselekmény kibontakozik, hatást gyakorol rá, majd tovatűnik helyet adva a következőnek, majd az azt követőnek. Az olvasó sokszor azonosul a főhőssel. Szorong, reménykedik, és ha a főhősnek sikerül valami, mintha csak neki sikerülne, nő az egója, ha pedig bukik, vele együtt bukik, ami szintén kihat a kedélyállapotára. Sokszor úgy tűnik, mintha az akaratával befolyásolni tudná a cselekményt. Minden mozgásban van, forog, pörög, amíg figyelmünket az adott szabályok szerint rá összpontosítjuk. Mihelyt azonban kilépünk, azzal bezárjuk a könyvet, és minden megáll. A könyv összes lapja szorosan sorakozik egymás mellett, egységes egészet alkotva. Ha kinyitjuk, és az olvasás szabályai szerint újra belemélyedünk, megint minden mozgásba lendül. Olvasás csak az olvasó és az olvasandó könyv kölcsönhatásából létezhet. Ugyanez érvényes a megnyilvánult élet esetében is. Szükséges hozzá a természet, avagy a szemlélet tárgya, és a Lélek, azaz a szemlélő. Ha az egyik hiányzik, nem nyilvánulhat meg.

-lv-

A lámpaoszlopok, avagy az érzékszervek által nyert illúziók!

A lámpaoszlopok,

avagy az érzékszervek által nyert illúziók!

 

Ebben a megnyilvánult világban a tapasztalások terén, információ gyűjtéskor érzékszerveinkre hagyatkozunk. A látás a hallás, a szaglás, az ízlelés mind segítenek abban, hogy tájékozódni tudjunk a számunkra megnyilvánult valóságrendszerben. Megint csak hangsúlyozom, hogy a megnyilvánult világ és a számunkra megnyilvánult valóságrendszer – mert a meg nem nyilvánult és a többi valóságrendszer alternatívák megtapasztalása - túlhaladja a test és hiányos érzékszervei korlátait. Így, a test és érzékszervei korlátoltak, vagyis az abszolút rendszer kis töredékét képesek regisztrálni, ezért az általuk begyűjtött információkból, vagy az általuk tapasztalt anyagról is csak tökéletlen képet kaphatunk.

Ezért mondjuk, hogy testünk és érzékszervei által tapasztalt világ illúzió, vagy káprázat világ. A bűvész, vagy más kifejezéssel szólva illuzionista sem varázsló, csak elhiteti velünk, hogy az üres cilinderből, nyulat varázsol elő, de valójában jól begyakorolt mozdulatsorral eltereli figyelmünket a valóságról, és nekünk úgy tűnik, hogy tényleg az üres cilinderből nyulat tud előhúzni. Ha ezt meg tudná tenni, akkor varázsló lenne és nem illuzionista. Látjuk ugyan a valóság egy kis töredékét, de nem a teljeset. Következtetést vonunk le a látottakból, vagyis bedőlünk neki. Így vagyunk ezzel ebben a világban nap, mint nap, életünk folyamán. A tökéletes megfigyelés ezért sem sikerülhet, a meditáció bevonása nélkül. A téboly ott kezdi pusztító hadjáratát, amikor az egyén – aki lélekből és testből áll - megfeledkezik a lélekről, és csakis a test által nyert információkat emeli abszolút szintre.

Most vizsgáljuk meg ezt a problémát közelebbről. Vegyük példának a látást. Látásunkat ugyan tökéletesnek tartjuk, de ez korántsem az. Ennek ellenére kihat a gondolkodásra és a valóságról alkotott meggyőződésünkre. Ha maga a látás tökéletes volna a végtelen távolságban található tárgyakat is ugyanolyan nagyságúnak kellene látnunk, mint ami pont az orrunk előtt van. Ezen felül látnunk kellene ultraibolya és infravörös tartományban is. Látnunk kellene a tárgyak mögötti dolgokat, de a tárgyakon belülieket is. Most kellene látni a tegnap és holnap előttünk elhaladó autót is. Folytathatnám továbbá felsorolást, de remélem már e példák alapján áttekinthető, hogy a fizikai látás mennyire tökéletlen. Nem hibás, csak tökéletlen. Hiba csak akkor történik, ha abszolút következtetéseket vonunk le látásunk alapján.

Itt az ideje, hogy az elmondottakat egy újabb példával is szemléltessük. Képzeljük el, hogy egy olyan nagyváros térképe van előttünk kiterítve, amin egy főút halad keresztül. A városon áthaladó főút egyenes, és három kilométeres szakaszát – ami a várost két részre osztja – húsz méterenként egy–egy lámpaoszlop világítja meg. Ez a térképen a megfelelő arányos kicsinyítés mellett jól látható. Minden lámpaoszlop egyforma magas, és nem tűnik ki a többi közül. Ha nem volnának az út mentén egyéb látni valók / pl.: tavacska, tér szoborral, kastély, bérház, üzletközpont stb./ a látvány unalmas és egyhangú volna. A térképen már láttuk a várost és az utat a lámpaoszlopokkal, de menjünk oda ki és nézzük meg a helyszínen közelebbről. Bemegyek a térképről már ismert városba, és beállok az egyik lámpaoszlop alá. –és mit tapasztalok? – azt, hogy az a lámpaoszlop a legmagasabb, ami alatt állok.

Azok a tárgyak a legnagyobbak és a legjobban láthatók, amik a lámpaoszlopom közvetlen közelében találhatók. Figyelem az oszlopokat, s látom, hogy az egyre távolabb találhatók körül is a látványosságok egyre kisebbek. Ugyanígy az egyre távolabb és távolabb található lámpaoszlopok körül látható látványosságok is egyre kisebbek.

Így működik ez a gondolkodással is, mert közvetlen kihat rá. Az egyén, akinek nincs egységlátása, csakis a saját gyújtópontjából szemléli a világot. Ő a legfontosabb s körülötte kering a világegyetem, és az ő problémái és céljai az elsődlegesek. Amik viszont tőle távol állnak, vagy közvetlenül nem érinti őt, azok csak másodlagosak, nem fontosak, vagy számára nem létezők. Azok az egyének, akik közvetlenül a közelében tartózkodnak és hasonlóan látnak, csak azok fontosak számára, habár az ő szintjére nem nőhetnek fel, tökéletességben őt csak megközelíthetik – mint ahogyan a lámpaoszlopnál, amelyik alatt állunk – annál sem lehet a többi magasabb, de még ugyanakkora sem. Ahhoz, hogy e szemléleten változtatni tudjunk, tudatunkban kell lennie a térképen látottnak is. Vagyis összegezve: látom, a térképet plusz kint vagyok a helyszínen a lámpaoszlop alatt, és ezekből a közös információkból alkotok összképet. Ugyanezt teszem nagyban is. A meditációval szerzett információkat összegzem a test és érzékszervei által szerzett információkkal, és így vonom le a következtetéseket.  Ezzel átléptük a jóga kapuját.

-lv-

Az utolsó

Az utolsó

Az utolsó, az omega, az a legkisebb részecske, ami változásra és mozgásra képtelen, tovább nem osztható. Csak a látszatvilágban kreált megnyilvánulás. (nem része az Abszolútumnak) a „minden” legkisebb részecskéje, melynek létrejötte és létezése csakis korlátolt természetű világban lehetséges. Általában az egyéni szemlélők megnyilvánult világában fordul elő.

-lv-